A FESZTIVÁLRÓL

Küldetésünk és céljaink

A fesztivál küldetése a digitális művészetek promoválása Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.

Ugyan az animációt gyakran csupán gyermekeknek szóló (sőt, talán gyerekes) műfajnak tekintik, valójában a vizuális és digitális művészeteknek egy sokkal többrétű válfaját takarja, amelynek összetett szerepe lehet kulturális-művészeti, nevelési-oktatási, pszichológiai, technológiai és számos más téren. Ezeknek a feltárására és szélesebb körű ismertetésére, valamint más digitális művészeti ágazatok feltérképezésére teszi a hangsúlyt a SzAFi2 – Székelyföldi Animációs Fesztivál. A rendezvénysorozat egy olyan projektcsomag részét képezi, mely a digitális kreativitást hivatott feléleszteni és táplálni a háromszéki fiatalok körében a filmkészítés, digitális design és tervezés, a 3D nyomtatás, illetve a videózás és fotózás mellett.

A rendezvényeken résztvevő vendégek számára szintén példátlan lehetősége nyílna egymást és egymás munkáját megismerni, szakmai kapcsolatokat kiépíteni és elmélyíteni. Ezáltal a fesztivál nemcsak a helyi közösség számára szolgál friss és tartalmas programokkal, és lendíti fel még inkább az amúgy is pezsgő kulturális életet, hanem egyszersmind felhelyezi és megkerülhetetlenné teszi Sepsiszentgyörgyöt egy újabb kulturális terület térképére. Kiépít egy olyan hidat, amely összeköti Budapestet és Bukarestet, de a térség többi nagyvárosát sem zárja ki, sőt, aktívan bevonja.

A háromnapos rendezvény helyet ad filmbemutatóknak, előadásoknak, műhelymunkáknak, szakmai vitáknak és közönségtalálkozóknak. Ezek a rendezvények lehetővé teszik azt, hogy a gyerekek, fiatalok és akár az idősebb érdeklődők is megismerkedjenek a legfrissebb animációs filmekkel, valamint azok technikájával és hátterével.

A 2024-es kiadás programja

SZERVEZŐK

null

Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola

Helyszín: Szabadság tér, 9. szám, Sepsiszentgyörgy, E-mail: office@artecovasna.ro, Web: https://artecovasna.ro/hu
null

Kónya Ádám Művelődési Ház

Helyszín: Kossuth Lajos utca, 13. szám, Sepsiszentgyörgy, E-mail: muvhaz@kultura.ro Web: https://www.kultura.ro
null

Művész Mozi - by Cityplex

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor utca, 10. szám, Sepsiszentgyörgy, E-mail: mozi@kultura.ro, Web:  https://arta.cityplex.ro/hu/home-2/
null

Árkosi Művelődési Központ

Helyszín: Olt utca, 6. szám, Sepsiszentgyörgy, E-mail:  , Web:
null

Sic-Art Egyesület

Helyszín: Sepsiszenkirály utca, Illyefalva, E-mail: sicart.egyesulet@gmail.com, Web: https://sicart.ro

A FESZTIVÁL MEGHÍVOTTAI

Tanszékvezető - Művészeti Tanszék, Partiumi Keresztény Egyetem

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszék vezetője és oktatója.

További részletek

Animációs filmrendező – Magyarország

Egy kis rajzfilmes stúdió-műhelyt vezetek ahol 6-8 kollégámmal dolgozunk Óbudán, egy igazán baráti közegben, már több mint 20 éve.

További részletek

Animációs filmrendező – Magyarország

Bár a filmes művészeti ágakat sokoldalúan használja, nevéhez elsősorban a krétaanimációk kötődnek.

További részletek

Filmrendező és producer – Magyarország

1980-ban diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 2000-ben megalapította az Inforg Stúdiót, ahol producerként és vezetőként dolgozott.

További részletek

Rendező,operatőr – Románia

A Mini Erdély Park megálmodója, a Székelyföldi Legendárium alapítója és CEO-ja Székelyudvarhelyen él. Operatőrnek Budapesten tanult.

További részletek

A Kovács László – Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválon a legjobb operatőr díját kapta meg. Cecília több mint 30 díjat nyert rövidfilmjeivel.

További részletek

Tervezőgrafikus - Románia

Jelenleg tervezőgrafikusként dolgozom a Vadon Egyesületnél, ahol tervezek, gyerekfoglalkozásokat tartok

További részletek

Animációs filmrendező – Magyarország

Legismertebb munkái közé tartozik a Nyócker! (2004) a Coyote és a szikla (2015) valamint a Kojot négy lelke (2023) című filmje.

További részletek

Animációs filmrendező – Magyarország.

1999-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem animáció szakán, s még ebben az évben megalapította a KGB Visual Workshopot

További részletek

Rendező/producer/kutató

Körülbelül 18 éve dolgozik a filmes iparban, filmgyártásban és forgalmazásban, beleértve a nemzetközi filmfesztiválokat is.

További részletek

Producer, rendező, forgatókönyvíró

2016-ban ő készíti az első gyermekeknek szóló sztereoszkópikus animációs játékfilmet Romániában, a „Mercy Street”-et.

További részletek

Rendező és producer

Számomra egy animációs stúdió olyan volt, és még mindig olyan, mint egy elvarázsolt erdő, ahol varázslatos dolgok történnek.

További részletek

Forgatókönyvíró és animációs filmrendező

román forgatókönyvíró és animációs filmrendező (Close Enough, The Lair of the Iron Dragon, The Iron Dragon, The Dragon’s Gift, The Death Whistle, Chororo – Europe’s Music Beyond Prejudices). Emellett az ABI Alapítvány alapítója, amelyen keresztül nemzetközi kulturális projekteket, filmfesztiválokat és oktatási műhelyeket valósított meg.

További részletek

Animációs filmrendező

Veronica egy kis erdélyi városban született, és kilencéves korában már tudta, hogy animációs filmrendező szeretne lenni.

További részletek

A FESZTIVÁL PROGRAMJA

2024. október 24. – Csütörtök

11.00 - 13.00 - Foglalkozás diákokkal

Helyszín:
Mihály Viteazul Nemzeti Kollégium

Célcsoport:
I-XII osztályos diákok

Előadó:
Radu Vasile Igazság
a bukaresti I.L.Caragiale Nemzeti Színművészeti és Film Egyetem tanára, animációs filmrendező

TÉRKÉP

16.30 - 18.00 - Foglalkozás diákokkal

Helyszín:
Tanulók Háza – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
A Tanulók Háza diákjai

Előadók:

Dr. Balázs Zoltán
tanszékvezető, egyetemi adjunktus

Radu Vasile Igazság
a bukaresti Film- és Színházművészeti egyetem tanára

TÉRKÉP

18.00 - 19.00 - Animációs filmek vetítése, beszélgetés

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Ferencz Boglárka

tervezőgrafikus

Részvételi feltétel:
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

19.00 - 20.30 - Diákmunkák bemutatása

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Radu Vasile Igazság
a bukaresti I.L.Caragiale Nemzeti Színművészeti és Film Egyetem tanára, animációs filmrendező

Részvételi feltétel:
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

20.30 - 22.00 - Kék Pelikán - animációs film

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Csáki László

Váltson jegyet itt >>>>> 

TÉRKÉP

2024. október 25. – Péntek

09.00 - 12.00 - Foglalkozás egyetemistákkal

Helyszín:
Pécsi Tudományegyetem – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
az iskola diákjai

Előadó(k):
Dr. Muhi András
filmproducer, filmrendező

TÉRKÉP

11.00 - 13.00 - Foglalkozás diákokkkal

Helyszín:
Váradi József Általános Iskola

Célcsoport:
I-VIII osztályos diákok

Előadó:
Baumgartner Zsolt
animációs filmrendező

TÉRKÉP

10.00 - 11.30 - Foglalkozás diákokkal

Helyszín:
Mikes Kelemen Elméleti Líceum

Célcsoport:
az iskola diákjai

Előadó:
Péterffy Zsófia
animációs filmrendező

TÉRKÉP

19.00 - Képzőművészeti kiállítás / Animafilm - múzeumi tárgyak kiállítása

Helyszín:
Árkosi Kulturális Központ – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Péterffy Zsófia
animációs filmrendező

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

17.00 - 18.00 - Partiumi Keresztény Egyetem hallgatóinak animációi

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Dr. Balázs Zoltán
tanszékvezető, egyetemi adjunktus

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

18.00 - 19.00 - VFX-speciális effektek a magyar filmművészetben

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Klingl Béla
animációs filmrendező

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

19.00 - 20.00 - VFX - speciális effektek Hollywoodban - online

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Cristinel Bostan
animációs és VFX szakember

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

20.00 - 21.00 - Kojot rövidfilmek: Kojot és a sápadtarcú, Kojot és a szikla

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Gauder Áron
animációs filmrendező

Animációs supervisor
Baumgartner Zsolt
animációs filmrendező

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

21.00 - 22.40 - Abiff és Merge și-așa animációs filmek

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex – Sepsiszentgyörgy

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Valentin Urziceanu

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

2024. október 26. – Szombat

11.00 - 13.00 - Kerekasztal beszélgetés: Támogatási lehetőségek és nemzetközi kapcsolatok

Helyszín:
a sepsiszentgyörgyi  Művészeti Népiskola aulája

Célcsoport:
A fesztivál meghívottjai

Moderátor
Dr. Muhi András
filmproducer, filmrendező

TÉRKÉP

15.30 - 16.15 - Rövid animációs filmek (RO)

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező – film:
Veronica Solomon – Tuu-Tuu-Til  –premier film
Sorin Pintilii – Alien Robot Menace
Simpals Chisinau – Aripi
Simpals Chisinau – Dji. Death Sails
Ștefan Buzea – Valea regilor
Ștefan Buzea – Fram, ursul polar

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

16.20 - 16.50 - Rövidfilmek

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Felméri Cecilia
rendező

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

17.00 - 18.20 - Animációs filmek: Miriam (rövidfilm) Mercy Street

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Radu Nicolae

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

* párhuzamosan két teremben vetítik, román és magyar nyelven

TÉRKÉP

18.30 - 19.10 - ,A csontbáró`` - animációs krimi

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Előadó:
Fazakas Szabolcs
rendező, operatőr

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

19.15 - 20.15 - Opinci és Le magicien (projektbemutató)

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Az Opinci rendezői:
Anton és Damian Groves

Le magicien rendezője:
Bogdan Mureșanu

Részvételi feltétel
INGYENES (regisztráció nem szükséges)

TÉRKÉP

20.30 - 22.00 - Kék Pelikán - animációs film

Helyszín:
Művész mozi by Cityplex

Célcsoport:
minden érdeklődő

Rendező:
Csáki László

Vásároljon jegyet itt >>>>> 

TÉRKÉP

GALÉRIA - 2024

TÁMOGATÓINK

PARTNEREK

ÍRJON NEKÜNK NÉHÁNY SORT!

 

Üzenet küldése

A SZOCIÁLIS HÁLÓKON