Köszönjük a SZAFI támogatóinak!
TÁMOGATÓINK
Ugyan az animációt gyakran csupán gyermekeknek szóló (sőt, talán gyerekes) műfajnak tekintik, valójában a vizuális és digitális művészeteknek egy sokkal többrétű válfaját takarja, amelynek összetett szerepe lehet kulturális-művészeti, nevelési-oktatási, pszichológiai, technológiai és számos más téren. Ezeknek a feltárására és szélesebb körű ismertetésére, valamint más digitális művészeti ágazatok feltérképezésére teszi a hangsúlyt a SzAFi – Székelyföldi Animációs Fesztivál. A rendezvénysorozat egy olyan projektcsomag részét képezi, mely a digitális kreativitást hivatott feléleszteni és táplálni a háromszéki fiatalok körében a filmkészítés, digitális design és tervezés, a 3D nyomtatás, illetve a videózás és fotózás mellett.
A rendezvényeken résztvevő vendégek számára szintén példátlan lehetősége nyílna egymást és egymás munkáját megismerni, szakmai kapcsolatokat kiépíteni és elmélyíteni. Ezáltal a fesztivál nemcsak a helyi közösség számára szolgál friss és tartalmas programokkal, és lendíti fel még inkább az amúgy is pezsgő kulturális életet, hanem egyszersmind felhelyezi és megkerülhetetlenné teszi Sepsiszentgyörgyöt egy újabb kulturális terület térképére. Kiépít egy olyan hidat, amely összeköti Budapestet és Bukarestet, de a térség többi nagyvárosát sem zárja ki, sőt, aktívan bevonja.
A háromnapos rendezvény helyet ad filmbemutatóknak, előadásoknak, műhelymunkáknak, szakmai vitáknak és közönségtalálkozóknak. Ezek a rendezvények lehetővé teszik azt, hogy a gyerekek, fiatalok és akár az idősebb érdeklődők is megismerkedjenek a legfrissebb animációs filmekkel, valamint azok technikájával és hátterével.
A Mini Erdély Park megálmodója, a Székelyföldi Legendárium alapítója és CEO-ja Székelyudvarhelyen él. Operatőrnek Budapesten tanult.A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Elsőként egy 156 székely mondát és legendát tartalmazó térképet…
1971-ben születtem Baján. A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségiztem, alkalmazott grafika szakon. Érettségi után a Hernádi Tibor vezette Pécsi Animációs stúdióban kezdtem animációval foglalkozni, majd 1994-ben felvettek az Iparművészeti Egyetem animáció szakirányára. 1999-ben, a diploma után alapítottuk a K.G.B. Stúdiót Gauder Áronnal és Bóka Igorral. A stúdió már több mint huszonöt éve működik, a saját gyártású…
Pálfi Zsolt 1972-ben született Budapesten. Animációs pályafutását 1991-ben kezdte a Pannonia Filmstúdió II. műtermében. A kilencvenes évek második felétől különböző stúdiókban dolgozott animátorként, többek között a Loonland stúdióban, ahol számos egészestés film elkészítésében vett részt, mint például Babar, Pettson és Findus ,Brémai muzsikusok. 2004-ben elkészítette első egyedi filmjét Kicsianna címmel. 2006-ban csatlakozott a Cinemon Entertainment…
Helyszín:
Árkosi Kulturális Központ – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
minden érdeklődő
Helyszín:
Szemerjai Tanulók Háza (régi Kiss Árpád iskola) – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
az iskola diákjai
Előadók:
Pál Béla Vendel, Pálfi Zsolt, Klingl Béla
Helyszín:
Székely Mikó Kollégium konferenciaterme
Célcsoport:
I-VIII osztályos diákok
Előadó:
Fazakas-Katona Szabolcs
Helyszín:
Dohánygyár – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
a fesztivál résztvevői
Előadó:
Klingl Béla, Pálfi Zsolt
Helyszín:
Szemerjai Tanulók Háza – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
Tanulók Háza tanulói
Előadók:
Klingl Béla, Pál Béla Vendel
Helyszín:
Művész Mozi Cityplex Arta
Célcsoport:
minden érdeklődő
A beszélgetés meghívottja:
Fazakas Szabolcs
a legendárium megalkotója
Részvételi feltétel
Előzetes regisztráció szükséges
Telefonszám: 0728 085 796 / 0744 378 473
Helyszín:
Művész mozi by Cityplex
Célcsoport:
minden érdeklődő
Részvételi feltétel
Előzetes regisztráció szükséges
Telefonszám: 0728 085 796 / 0744 378 473
Helyszín:
Dohánygyár – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
minden érdeklődő
Meghívott:
Pálfi Zsolt
a film rendezője
Helyszín:
Dohánygyár – Sepsiszentgyörgy
Célcsoport:
a versenyzők és hozzátartozói
Fotók: Bicsak Gergő és Klárik Lóránd Fotók: Kristály Péter TÁMOGATÓINK
Fotók: Klárik Lóránd TÁMOGATÓINK
Fotók: Bicsak Gergő TÁMOGATÓINK
Fotók: Kristály Péter TÁMOGATÓINK
Fotók: Bicsak Gergő TÁMOGATÓINK
Fotók: Bicsak Gergő TÁMOGATÓINK
Fotók: Bicsak Gergő Fotók: Kristály Péter TÁMOGATÓINK